Nyári szezon - végszámadás
Itt a vége, fuss el véle, vége van a nyárnak, őszi szelek járnak, szóval ideje számotadnom mit végeztem az elmúlt három hónapban.
Free!
A grafika szerintem igencsak különleges lett, a szereplők karakterdizájnja szintén, azt a frizurát, amit Mugai fésül magának, tanítani kéne, de ez az az eset, amikor a külcsín tökéletesen illeszkedik a sorozat hangulatához. Fürdik a színekben, mintha Jinbei jelleme vetülne ki a sorozatra is. A megvalósítás is nagyon kellemes lett, semmiféle kirívó hibát nem vettem észre, a harcjelenetek jól vannak koreografálva, a zenék szintén. A kedvencem az első opening lett, de a többi felcsendülő dallamot sem tudnám negatív kritikával illetni, ahogy a seiyuukat sem. KENN kitűnő választás volt Jinbei szerepére, Eguchi Takuya egy egészen új oldaláról mutatkozhatott be Koikawaként, de feltűnik a stáblistában többek között Ookubo Rumi, Akesaka Satomi, Terashima Takuma, akit talán még soha nem hallottam ennyire mély hangszínt megütni, mint amit Mugaiként produkál; Miyano Mamoru, Suwabe Junichi, Inoue Kazehiko is, igazi sztárparádé.
Végül kapott tőlem egy 7-est, szerintem ennyit mindenképpen megérdemel.
Attack on Titán
A szezon és az év hype sorozata, aminek én magam is az összes hibáját, bár azért a történet elnyújtását, amire többen panaszkodtak túlzásnak tartom, inkább voltak részek, amit valóban elnyújtottak, de nagyon sok olyan momentum volt, ami nem időhúzásnak éreztem, hiszen később még fontos lehet vagy már fontos is volt, valóban a karakterábrázolás vázlatos, többekhez hasonlóan nekem is Jean karakterfejlődése tetszett, illetve én is idesorolnám Armint, nekem ő is hiteles volt, az elején valóban félt és reszketett, de a végére ez szerintem eltűnt, ahogy legyőzte a félelmét egész jó karakter kerekedett belőle. Eren nem volt csalódás, nem fejlődött olyan sokat, sőt, de a legtöbb shounen hőshöz képest jó karakter volt még így is. Ervin tetszett, parancsnoknak való, Rivalle meg, tudom, hogy 90%-ban fangörl csapda és negyedannyira se jó, mint amekkora fanolás van körülötte , mégis bekajáltam, szeretem. Aki viszont csalódás volt, az Mikasa, az elején még azt hittem végre egy újabb, olyan női hős, aki odateszi magát, ehhez képest a végére teljesen lement alfába, ahol csak Eren létezik. Sajnálatos. A többiek meg lógtak, éltek - haltak tökmindegy, kivéve Marcot, őt még nagyon szerettem, szerintem ha nem hal meg a sorozat felénél belőle is lehetett volna valaki Jeanhoz hasonlóan. Ő is sajnálatos.
A grafika nekem rendben volt, az érzelemábrázolás már az első részben megfogott, nagyon eltalálták, és annyira áthozták a félelmet, a rettegést, az elszántságot, mindetn, a zenék meg hűha, akkorát tudtak ütni, valahogy nagyon jól megérezték a készítők mikor, mennyi és milyen kell, borzongtam egy-egy eltalált dallam hallatán. És a seiyuuk, örök vesszőparipáim, most nem sorolnám az összeset, de Kaji Yuukinak többet kéne hasonló szerepeket elvállalni, mert itt tetszett a hangszíne (ami alapjáraton is tetszik, kivétel, ha visító shota vagy töketlen balfék, ami viszont sokszor előfordul vele), Ishikawa Yui is tetszett most attól függetlenül, hogy Mikasa maga milyen karakternek zülledt le, valamint Taniyama Kishouról hadd emlékezzem meg, öröm volt hallgatni. Kamiya Hiroshi és Ono Daisuke is pörfekt választás volt, és sorolhatnám napestig, aki viszont valóban balfogás, az Armin, sokkal hitelesebb lett volna egy fiatalosabb hangú férfit felkérni (akad azért ilyen seiyuu földén), mint egy lányt, aki érezhetően lány is volt végig, hogy magyarázzam, vannak hölgyek, akiknek a hangját hallva fiú szerepben végig elhiszem, hogy fiúk, de Arminnál elég sokszor jött elő, hogy de gáz, egy fiúruhába bújtatott lány, szóval nála ez nagyon nem jött be. Ami egyébként nem Inoue Marina hibája volt, inkább azé, aki ezt így kitalálta.
Megadtam neki a 8 pontot, hype ide vagy oda, hibák ide vagy oda szerettem, borzongtam, féltem, le voltam nyűgözve némely helyen, szóval jól szórakoztam rajta. Ha lesz második évad, ami tuti lesz, az is itt fog találni.
Ezzel vége a nyárnak, de hamarosan jövök az őszi helyzetjelentéssel.
Free!
Figyelmesek észrevehetik, hogy ennek annak idején külön bejegyzést szenteltem, adódik a kérdés most miért nem. Az utolsó rész az oka, hiszen volt egyetlen momentum, ami miatt hát ha nem is csalódásként értékelném, de mindenképp kellemetlen szájízt hagyott maga után, emiatt aztán inkább külön nem is foglakoznék vele, egyszer talán fog kapni egy külön bejegyzést, ha már nem akarom megfojtani egy kanál vízben azt, aki ezt az utolsó részt így írta meg, vagy ha jóváteszik egy esetleges második évadban. Viszont ezt leszámítva nagy szerelem volt ez a sori, ugyanis azt tudni kell, hogy én nagyon szeretem a sport témát, nálam ez még valamikor a Mila a szupersztár környékén kezdődött, és mindent zabálok a foci kivételével, szóval egy úszós anime, főleg a KyoAni fantasztikus grafikájával megtámogatva egyértelműen megfogott az első pillanatban. A Free!-re a tubmlr-ön találtam rá, és azonnal belefészkelte magát a gondolat az agyamba, hogy én ezt látni akarom. És lőn így teljesüljön minden kívánságom lett. Tulajdonképpen maga az anime nekem már sokkal korábban elkezdődött, jöttek a promóképek, jó volt ötletelgetni a barátokkal, kik lesznek a seiyuuk, miről fog szólni, meg úgy egyáltalán, és azt mondtam magamnak, ha csak a látványról fog szólni már akkor is megérte
Aztán elindult és ahogy volt róla szó, már rögtön az első rész levett a lábamról, pozitív csalódás minden téren. A grafika KyoAni szintű, a srácok első pillanattól szimpatikusak, nem csak látványra, hanem személyiségre is, a főhős csajszi meg egy talpraesett, tűzrőlpattant aranyos, akit nem lehetett nem kedvelni, szóval megadta a kellő lelkesedést, ami ki is tartott a végéig. Haru és Rin is kellően karizmatikus hősnek bizonyultak ahhoz, hogy érdekessé tegyék még az az ezerszer lerágott csont barátokból riválisok témát is, ezenkívül Haru nagy személyiségfejlődésen megy keresztül. Az első részekből kiderül, hogy soha nem mondta el senkinek, mi történt közte és Rin között, soha nem mosolygott, soha nem beszélt senkivel az érzéseiről, a végére viszont ki tudta mondani, mit akar és hogy akarja, tudott mosolyogni, megnyílt, és rájött, mit jelentenek számára a barátai. Makoto egy drága barát, aki tényleg mindig a többieket helyezi maga elé. Haru akármit csinált, Mako-chan ott állt mögötte, mint egy biztos bázis, ahogy a csapat mögött is. Nagisa meg aztán tényleg fun volt, az ártatlan pofija és a csípős nyelve, meg a gátlástalan szadizmusba hajló ötletei együtt adtak neki egy olyan pluszt, amit élvezet volt nézni. Rin apa nélkül nőtt fel, azt hitte, neki nincs más, mint az apja álmai ,és amikor összedőlni látszott az egyetlen kézzelfogható, ami az apjából maradt neki, megakadt a lemez. Ez valahol érthető, nem volt mellette senki, aki tudott volna segíteni neki abban, hogy megtalálja a saját útját. Ráadásul még csak 17 éves, szinte gyerek, semmi tapasztalata a világgal, felgyülemlett benne egy csomó keserűség és nem tudta hogyan oldja meg. Az egész cselekmény központi része volt, hogy Rin túl tudjon lépni a múlton., és ez nagyon mélyen emberi. Hány és hány olyan ember van IRL is, akinél megakadt a lemez és képtelen újat, mást kezdeni? És Rei, az a drága Rei, Haru mellett ő az, aki a legtöbbet fejlődik, hiszen az elején nem is akart a csapat tagja lenni, aztán állandóan Rin árnyékában úszott, valahogy végig ott motoszkált, hogyha Rin lenne, ő nem kéne, ennek ellenére keményen dolgozott, edzett, tanult, minden mást háttérbe szorított, csak hogy méltó legyen a barátai bizalmára, ő az aki elmegy, kérdez, hidakat épít, és az utolsó pillanatban minderről a legkisebb hezitálás nélkül lemond, nekem már korábban is ő volt a kedvencem, de az utolsó rész után az év férfi szereplőjévé is előlépett, innen senki nem tudja letaszítani, ezért is éreztem mélyen igazságtalannak, hogy ezt a konfliktust így oldották meg, és ez még hagyján, de legalább a közös ölelésbe belevonták volna. Nekem így akármilyen szép szavakat adtak a szájába az volt a végső tanulság, hogy az igazi csapat a régi négyes, nem pedig az új ötös. És nagyon - nagyon hiányoltam a végéről egy köszönömöt Rei-channak, ez kb. két másodperces snitt, eggyel kevesebb ending kép, így nekem nem teljes és még csak nem is gyönyörű a befejezése, ezt nem nyomják le szép zárásként a torkomon. Volt történet is, igaz mint említettem ezer hasonló van, de valamiért mégis megragadja az ember figyelmét. Aztán a fanservice, való igaz ilyen pofátlant én még nem láttam, pedig BL mangákon edződtem szóval hűha, de kár tagadnom nagyon is élveztem, mind a látványt, mind az félreérhető utalásokat. Azonban valóban nem BL cucc, és mikor elindult, egy kívánságom volt, hagyják ki belőle a szerelmi kavarást, szóljon ez csak barátságról, összetartásról, a csapatról, és ezt is teljesítették, jó volt látni, hogy ezúttal nem a szerelem ereje mentette meg a világot, hanem a barátság. Ezért is köszönet.
Aztán elindult és ahogy volt róla szó, már rögtön az első rész levett a lábamról, pozitív csalódás minden téren. A grafika KyoAni szintű, a srácok első pillanattól szimpatikusak, nem csak látványra, hanem személyiségre is, a főhős csajszi meg egy talpraesett, tűzrőlpattant aranyos, akit nem lehetett nem kedvelni, szóval megadta a kellő lelkesedést, ami ki is tartott a végéig. Haru és Rin is kellően karizmatikus hősnek bizonyultak ahhoz, hogy érdekessé tegyék még az az ezerszer lerágott csont barátokból riválisok témát is, ezenkívül Haru nagy személyiségfejlődésen megy keresztül. Az első részekből kiderül, hogy soha nem mondta el senkinek, mi történt közte és Rin között, soha nem mosolygott, soha nem beszélt senkivel az érzéseiről, a végére viszont ki tudta mondani, mit akar és hogy akarja, tudott mosolyogni, megnyílt, és rájött, mit jelentenek számára a barátai. Makoto egy drága barát, aki tényleg mindig a többieket helyezi maga elé. Haru akármit csinált, Mako-chan ott állt mögötte, mint egy biztos bázis, ahogy a csapat mögött is. Nagisa meg aztán tényleg fun volt, az ártatlan pofija és a csípős nyelve, meg a gátlástalan szadizmusba hajló ötletei együtt adtak neki egy olyan pluszt, amit élvezet volt nézni. Rin apa nélkül nőtt fel, azt hitte, neki nincs más, mint az apja álmai ,és amikor összedőlni látszott az egyetlen kézzelfogható, ami az apjából maradt neki, megakadt a lemez. Ez valahol érthető, nem volt mellette senki, aki tudott volna segíteni neki abban, hogy megtalálja a saját útját. Ráadásul még csak 17 éves, szinte gyerek, semmi tapasztalata a világgal, felgyülemlett benne egy csomó keserűség és nem tudta hogyan oldja meg. Az egész cselekmény központi része volt, hogy Rin túl tudjon lépni a múlton., és ez nagyon mélyen emberi. Hány és hány olyan ember van IRL is, akinél megakadt a lemez és képtelen újat, mást kezdeni? És Rei, az a drága Rei, Haru mellett ő az, aki a legtöbbet fejlődik, hiszen az elején nem is akart a csapat tagja lenni, aztán állandóan Rin árnyékában úszott, valahogy végig ott motoszkált, hogyha Rin lenne, ő nem kéne, ennek ellenére keményen dolgozott, edzett, tanult, minden mást háttérbe szorított, csak hogy méltó legyen a barátai bizalmára, ő az aki elmegy, kérdez, hidakat épít, és az utolsó pillanatban minderről a legkisebb hezitálás nélkül lemond, nekem már korábban is ő volt a kedvencem, de az utolsó rész után az év férfi szereplőjévé is előlépett, innen senki nem tudja letaszítani, ezért is éreztem mélyen igazságtalannak, hogy ezt a konfliktust így oldották meg, és ez még hagyján, de legalább a közös ölelésbe belevonták volna. Nekem így akármilyen szép szavakat adtak a szájába az volt a végső tanulság, hogy az igazi csapat a régi négyes, nem pedig az új ötös. És nagyon - nagyon hiányoltam a végéről egy köszönömöt Rei-channak, ez kb. két másodperces snitt, eggyel kevesebb ending kép, így nekem nem teljes és még csak nem is gyönyörű a befejezése, ezt nem nyomják le szép zárásként a torkomon. Volt történet is, igaz mint említettem ezer hasonló van, de valamiért mégis megragadja az ember figyelmét. Aztán a fanservice, való igaz ilyen pofátlant én még nem láttam, pedig BL mangákon edződtem szóval hűha, de kár tagadnom nagyon is élveztem, mind a látványt, mind az félreérhető utalásokat. Azonban valóban nem BL cucc, és mikor elindult, egy kívánságom volt, hagyják ki belőle a szerelmi kavarást, szóljon ez csak barátságról, összetartásról, a csapatról, és ezt is teljesítették, jó volt látni, hogy ezúttal nem a szerelem ereje mentette meg a világot, hanem a barátság. Ezért is köszönet.
A seiyuukról nem áradoznék, szerintem ismeritek a véleményem, de azt hadd mondjam el, hogy véleményem szerint Hirakawa Daisuke élete egyik legjobb alakítását nyújtotta Rei szerepében, szinte lubickolt benne, érezhetően szerette a karaktert. De a többiek is, mindenki nagyon odatette magát. Az ending meg, amit az öt seiyuu énekelt a látványvilággal együtt az egyik legjobb lett, amit az utóbbi időben láttam.
Összegezve ezt a rengeteg hablatyot, abszolút szerelem és az év kedvence, még akkor is, ha a józan eszem tudja, hogy vannak ennél jobb sorozatok is, de nem érdekel. 9/10-re értékeltem, ha Rei-chan kapott volna ölelést, köszönömet meg ilyesmi apróságokat akkor a 10-et is megadtam volna neki, így egy ponttal lecsúsztak a tökéletesről.
Brothers Conflict
Négy rész után dobtam, nem az én világom, csaj tehetetlen és béna, a fiúk sablonosak, az ikrek összevesztek a nőn, szal inkább ejtettem.
Makai Ouji - Devils and Realist
Nekem tetszett a sorozat. Persze nem kezem-lábam elhagyom módon, meg nem soha még ilyen jót, de alapvetően meg voltam elégedve vele. Ami bosszant, hogy a Hakkendenhez hasonlóan ebben is megvan a potenciál, megvannak a titkok és motivációk, de az anime max. kedvcsináló, ha csak nem kapunk második szezont, amit kétlek, marad az olvasd tovább a mangát, ha kíváncsi vagy rá. A karaktereket nagyon kedveltem, bár el bírtam volna viselni, ha kicsit többet megtudunk a démonok múltjáról, mert csak nagyon érintőlegesen kaptunk belőle, viszont nekem pont hogy William volt az egyik legerősebb pontja a sorozatnak, nagyon hiányoltam már egy ilyen hőst a sok világmegmentő és világfájdalmat cipelő pasas között, de a többiek is rendben voltak. Volt egy kellemes humora, és Salamont érdekes volt más megvilágításban is látni, mint ahogy eddig.
A felbukkanó, ideiglenes uralkodó címére pályázó alvilágiak is meglehetősen érdekes karakterekké sikerültek. Dantalion, Salamon egykori 71. oszlopa, a pokol nagyhercege és 36 seregének parancsnoka, címe ellenére néha elég gyerekesen tud viselkedni, ám ha a helyzet úgy hozza, megmutatja mire képes, ráadásul erős és tehetséges a sportokban, nem csoda hát, hogy gyorsan népszerűvé válik a diákok között William legnagyobb megdöbbenésére és bosszúságára.
Sytry vikomt, a bukott angyal meglehetősen lányos külsővel van megáldva, pillanatok alatt varázsol el bárkit a szépségével, aki a közelébe kerül, olyannyira, hogy hamarosan egy egész háremet tudhat magáénak. Salamon 12. oszlopaként volt ismert.
Camio, a Pokol tábornoka, 30 sereg parancsnoka félvér, a pletykák szerint Lucifer és egy ember nő nászából fogant, rátermettségének és nyugodt, megfontolt természetének hála mind a pokolban, mind az iskolában elismerik érdemeit. Ő volt Salamon 53. oszlopa. Közös bennük, hogy mindhárman különleges kapcsolatot ápoltak annak idején Salamonnal, hiszen ő volt az, aki elfogadta őket múltjukra és démoni létükre való tekintet nélkül. Különösen igaz ez Dantalionra, akinek talán a többieknél is fontosabb volt a néhai király.
És ha ez a három bajkeverő még nem volna elég Williamnek, hamarosan becsatlakoznak a hatalmi játszmába a pokol felső vezetői, az egyéb démoni alattvalók és a Menny seregei is, sőt az is kiderül, hogy itt senki sem az, akinek látszik vagy látszani akar.
A seiyuukról sok újat mondani nem tudok, csak amit már írtam, talán annyival egészíteném ki, hogy az én személyes kedvencem ezúttal Toriumi Kousuke volt, aki egészen fergeteges alakítást nyújtott Gillesként, akivel kapcsolatban nem kaptam választ minden kérdésemre sajnos, de hátha akarnak még hozzá kerekíteni egy új évadot.
Mindenesetre kapott egy 7-est, mert nem tökéletes, attól messze van, de minden hibája ellenére tényleg szerettem ezt a sorozatot. Ezzel együtt azonban nem mindenkinek ajánlanám. Egyrészt lassan indul be, az eleje pedig kifejezetten vonatottnak tűnhet, ezért próbára teheti azon nézőket, akik a pörgősebb, bele a lecsóba típusú műveket részesítik előnyben. Másrészt ugyan össze-összecsapnak az ellenérdekelt felek, mégsem az akció adja a sztori gerincét, hanem inkább a szereplők és a köztük kialakult szövevényes magánéleti és "politikai" kapcsolatok, szóval aki a látványos csatározások miatt kezdene bele, félek, csalódni fog. Harmadrészt, aki ódzkodik a fiúk közti bizalmasabb barátság lefestésétől, az jobb, ha nem eme sorozattal próbálkozik, mert ugyan konkrét BL szál nincs benne, azonban kevés női szereplő bukkan fel a történet során, és azok sem igazán kerülnek a fiúk érdeklődésének középpontjába: egy-két kivételes esetet leszámítva bizony inkább egymást boldogítják jelenlétükkel, mint a világ hölgyeit.
Uchouten Kazoku
Ez volt számomra a szezon meglepetése, az egyik nagy kedvence. Nagyon szépen kibontották a történetet a részek folyamán, minden kivilágosodott, a múlt és jelen összes kérdését megválaszolták, a karakterek mind egy szálig különlegesek voltak, és a nagy részük kedvelhető. Yasaburout külön kiemelném, szintén azon főhősök táborát gyarapítja, akik megérdemelték egy sorozat központi szerepét. A négy testvér és az édesanyjuk közötti mély szeretet volt a sorozat mozgatórugója, valamint az édesapa öröksége, amit a gyermekeire hagyott, nagyon tetszett, ahogy ezt megoldották, de az összes többi szereplőt is remekül tudta mozgatni a sorozat, mindenkinek megvolt a maga helye és szerepe. Benten - samát még hadd emeljem ki, mint az egyik ellentmondásosabb szereplőt, akinek soha nem lehetett tudni mi járt a fejében és mit mért tett vagy nem tett, nem nőtt az szívemhez a szó klasszikus értelmében, de mindenképpen érdekesnek tartottam, illetve Kaiseit, Yasaburo ex menyasszonyát aki szintén besorolt az általam nagyon kedvelt hősnők közé, hiszen megvolt a magához való esze és bátorsága, ugyanakkor kedves, együttérző és jólelkű volt, aki nem habozott tenni a jó ügy érdekében. Ha jól tudom regényként látott napvilágot a történet, érezhető is volt ez rajta, az utolsó részeken pedig lerágtam még az ujjam is, annyira izgultam, hogy mi lesz ennek a végkifejlete. A grafika nekem végig tetszett, nem mindennapi, de illett a hangulathoz, a zenék szintén, szóval ment a kedvenc sorozatok közé, és 9/10. Szeretnék még ilyesmi sorozatokat látni a közeli és távoli jövőben.
Hakkenden 2
Szegezzük le: harmadik évadot követelek, hiszen nekem ez az évad még a béna zárással is jobban tetszett, mint az előző. A hangulat továbbra is megvan, a karakterek még mindig ugyanúgy szívcsücskök az újakkal együtt, Aoról is kaptunk némi infót, a személyes történetek meghatóak és szívhez szólóak lettek, ebben az évadban nekem Akihikoé tetszett különösen, valamint a tengutesóké, a Shino és Sou között lévő szerelem, akarom mondani barátság ábrázolása továbbra is több, mint cute, a grafika egész jó a DEEN-hez képest legalábbis, bár a harcjelenetek még mindig meh....ezért cserébe viszont még mindig pont annyit tudunk a keretsztoriról, mint 13 résszel ezelőtt, vagyis semmit. Talán a Rio és Shino közti kapcsolat számít előrelépésnek, de rögtön vissza is táncoltunk vele kettők, hiszen a mibenléte nem derült ki, csak arra volt jó, hogy újabb kérdéseket szüljön. Nem tudom reménykedhetünk - egyáltalán folytatásban, de nagyon nem ártana neki. Viszont, mint mondtam , nekem ez az évad jobban tetszett, szóval tőlem kapott egy 8-ast, ha végre lezárnák normálisan, és felgöngyölítenék az összes szálat talán még feljebb is mehetne.
Blood Lad
Mit mondjak? Hangulat, karakterek nagyrészben és a történet hellyel közzel oké, még ha nem is világmegváltó, viszont a kivitelezés végig csapnivaló volt. Szezon kezdetén nem is voltam benne biztos, hogy nézni akarom, az egyetlen csábító erő Ohsaka Ryota volt, akit nagyon kedvelek, végül csak mellette döntöttem, azonban a botrányos grafikai megvalósítással a végéig nem barátkoztam meg. Ezt leszámítva viszont eléggé élveztem a cuccot, mert mint fentebb említettem egyébként a többi részére nem volt panaszom. Staz meg a tesói hihetetlen figurák, főleg a bátyus, élvezet volt figyelni a mesterkedéseit, Wolf szintén odatette magát, valamint a Stazzal való barátságuk is nagyon jól volt ábrázolva, Bellt is megkedveltem, okos és talpraesett, néha ugyan túlzásba vitte a tsundereséget, de ez legyen a legkisebb. Akivel viszont sokat nem tudtam kezdeni az Fuyumi, nem volt unszimpatikus, azonban hát lássuk be egy észkombájn sem, ő főleg látványnak kellett (hogy nem szakad le a dereka, cipelni az a két méretes görögdinnyét, én már meghaltam volna xD bár az az itt feltünő hölgyek többségére igaz ), meg a történet beindításához és fenntartásához. Ha meg már történet, megint csak és tényleg felvezettek egy csomó szálat, amit aztán szépen úgy hagytak. Az utolsó rész után olyan érzésem volt, mintha még a sorozat közepén tartanánk és csak most kezdődnének igazán az események. Lehet második évadra tartogatják, de ez így furán alakult.
Pontok tekintetében vacilláltam, de aztán a 7-es mellett döntöttem, végül is ennyit megérdemel már csak Ryota - kun mesés játéka miatt is, aki egyre feljebb kúszik a kedvenceim listáján. Hoz még pár jó szerepet és akár rögtön MikiShin mögé ugorhat a személyes kedvenceim listáján.
Pontok tekintetében vacilláltam, de aztán a 7-es mellett döntöttem, végül is ennyit megérdemel már csak Ryota - kun mesés játéka miatt is, aki egyre feljebb kúszik a kedvenceim listáján. Hoz még pár jó szerepet és akár rögtön MikiShin mögé ugorhat a személyes kedvenceim listáján.
Silver Spoon
Az Uchuten Kazoku mellett a másik olyan sorozat, ami minden különösebb fangirl csapda nélkül is a szívemhez nőtt. Van némi tapasztalatom mezőgazdaság és állattenyésztés ügyileg, bár a mi családunk nem a nagyiparban vesz részt és nem ebből él főleg, és még így is érdekes volt nézni hétről-hétre. A grafika gyönyörű volt, a karakterek szerethetőek, emberiek, fejlődtek is a történet folyamán, Hachiken meg főleg, már 11 rész alatt is sokat tanul magáról és az őt körülvevő világról, de a többiek is mind egy szálig kedvelhető figurák a saját maguk álmaival és a saját maguk törekvéseivel együtt. Hadd emeljem ki Akit, aki szintén ott van a best lányszereplők listáján, ez a szezon nagyon erős volt a kedvelhető lánykarakterek tekintetében, hiszen ez a csaj is egy tünemény, kedves és aranyos, de ugyanakkor talpraesett fiatal hölgy, a családja pedig roppant szimpatikus. Ezen kívül emlékezetes marad számomra Tamako is, egy dörzsölt róka, akinek megvan a magához való esze, poén volt figyelni a ténykedését.
Összességében én nagyon élveztem, főleg, hogy végig könnyed hangulat uralkodott, még a kevésbé mókás szituációk közé is be tudtak az alkotók csempészni egy kis nevetést, szóval nálam 9/10, kedvenc és nagy szeretettel várom a következő felvonást januárban.
Összességében én nagyon élveztem, főleg, hogy végig könnyed hangulat uralkodott, még a kevésbé mókás szituációk közé is be tudtak az alkotók csempészni egy kis nevetést, szóval nálam 9/10, kedvenc és nagy szeretettel várom a következő felvonást januárban.
Love Lab
Ez milyen cuki volt. Bevallom őszintén nem sokat vártam tőle kezdetben, de szintén a pozitív csalódások táborát erősíti, jó volt nézni. A főszereplő ötösfogat nagyon bejött, főleg, hogy mindegyik szerethető volt valamiért, jó kis csapatot alkottak, a fel-felbukkanó mellékszereplők is rendben voltak. Összefüggő történet nem nagyon volt, de nekem itt nem is annyira hiányzott. Riko és Maki párosa volt a kedvencem, de a többiekre sem tudnék sokat panaszkodni. A grafika és a karakterdizi olyan kellemes volt a szememnek, valamint egy erős seiyuu gárdát sikerült összeválogatni, akik Suzut leszámítva nem nem kislányosan nyivákoltak, meg affektáltak, valamint fiúk közül hadd emeljem ki Matsouka Yoshitsugut, te jó ég elsőre meg sem ismertem a hangját, és még most is pillogok hova dugta azt a kellemes orgánumát és hol rejtegette eddig ezt a nagyon szexi, baddas hangot, imádtam.
Az értékelésem 8/10, szívesen néztem hétről - hétre, érdemes volt belekezdeni.
Rozen Maiden 3
Folyt. köv, még van belőle két részem hátra, de amint megvagyok, azonnal kiegészítem a bejegyzést.
Watashi ga Motenai no wa Dou Kangaete mo Omaera ga Warui!
Ez szintén kiesett, érdekes volt, de lemaradtam benne, aztán meg nem volt kedvem folytatni, de egyszer még biztos előveszem. Ehelyett viszont bejött a
Kin'iro Mosaic
Omiya Shinobu, a barátainak csak Shino egy átlagos japán középiskolás lányzó, aki életében egyszer tett egy egyhetes látogatást az édesanyja angliai barátnőjénél, ahol a nyelvi akadályok ellenére gyorsan összebarátkozott a család vele egyidős lányával Alice-szal, akivel egy csodálatos napokat töltöttek együtt. Néhány évvel később Alice, aki beleszeretett a japán kultúrába követi barátnőjét, és cserediákként Shinoval egy iskolába kezd járni, ahol megismerkedik Shino két barátnőjével. A négy lányhoz csatlakozik Karen, Alice gyermekkori barátja, aki félig japán, és ennek az ötösfogatnak az életét követhetjük nyomon 12 rész alatt.
Őszintén szólva nekem nagyon tetszett, kis bájos volt, némi shoujo ai (lányszerelem) fennhanggal, bár a lányok néha túl cukik voltak és elég sokat sivítottak alapvetően kedveltem és jó volt nézni. Nem történik benne semmi eget rengető, semmi hú de nagy, csak az évszakok váltják egymást, miközben a lányok mókáznak, azonban ez is bőven elég volt a szórakoztatáshoz, kicsit mint a Love Lab esetén, bár ez annyira nem volt szórakoztató, szóval részemről kapott egy 7-est,
Kami-sama no Inai Nichiyoubi
Nekem olyan nesze semmi fogd meg jól érzésem volt ettől a műtől. A látvány csillagos ötös, a történet érdekes, még a karakterek is, bár az egy főre jutó lolik száma kicsit magas volt nekem, főleg Ai apja, Scar meg Yuri, akik betaláltak nálam,utóbbi kettőt magam is egymásnak szántam, aranyosak voltak, a zenék megint csak, az utolsó rész tényleg megható volt, de kb. ennyi. Nem tudok ezen felül mit mondani róla, szerintem nem jutottunk el sehonnan sehova, lóg az egész a levegőben. Biztos azért mert nem adaptálták a teljes történetet, azonban nekem ez így kevés volt, sajnálom, mert jól indított, de vártam, hogy lesz belőle valami, lesz belőle valami, aztán nem lett. 6/10
Omiya Shinobu, a barátainak csak Shino egy átlagos japán középiskolás lányzó, aki életében egyszer tett egy egyhetes látogatást az édesanyja angliai barátnőjénél, ahol a nyelvi akadályok ellenére gyorsan összebarátkozott a család vele egyidős lányával Alice-szal, akivel egy csodálatos napokat töltöttek együtt. Néhány évvel később Alice, aki beleszeretett a japán kultúrába követi barátnőjét, és cserediákként Shinoval egy iskolába kezd járni, ahol megismerkedik Shino két barátnőjével. A négy lányhoz csatlakozik Karen, Alice gyermekkori barátja, aki félig japán, és ennek az ötösfogatnak az életét követhetjük nyomon 12 rész alatt.
Őszintén szólva nekem nagyon tetszett, kis bájos volt, némi shoujo ai (lányszerelem) fennhanggal, bár a lányok néha túl cukik voltak és elég sokat sivítottak alapvetően kedveltem és jó volt nézni. Nem történik benne semmi eget rengető, semmi hú de nagy, csak az évszakok váltják egymást, miközben a lányok mókáznak, azonban ez is bőven elég volt a szórakoztatáshoz, kicsit mint a Love Lab esetén, bár ez annyira nem volt szórakoztató, szóval részemről kapott egy 7-est,
Kami-sama no Inai Nichiyoubi
Nekem olyan nesze semmi fogd meg jól érzésem volt ettől a műtől. A látvány csillagos ötös, a történet érdekes, még a karakterek is, bár az egy főre jutó lolik száma kicsit magas volt nekem, főleg Ai apja, Scar meg Yuri, akik betaláltak nálam,utóbbi kettőt magam is egymásnak szántam, aranyosak voltak, a zenék megint csak, az utolsó rész tényleg megható volt, de kb. ennyi. Nem tudok ezen felül mit mondani róla, szerintem nem jutottunk el sehonnan sehova, lóg az egész a levegőben. Biztos azért mert nem adaptálták a teljes történetet, azonban nekem ez így kevés volt, sajnálom, mert jól indított, de vártam, hogy lesz belőle valami, lesz belőle valami, aztán nem lett. 6/10
És így a végére van két nyárba átnyúló tavaszi szezonos animém, amikről most ideje lesz megejteni az értékelést.
Mushibugyo
Ez az, aminek úgy kezdtem neki, hogyha túl sok lesz benne az ecchi rész, dobom, mint a szél. Nos nem tettem, sőt mi több ezt szintén hozzáírhatom a meglepetés sorozatokhoz. Nem világmegváltó meg soha ilyen nagyszerűt, hiszen a történet maga tucatshounen, az összes létező alkotóelemből csippent kicsit, lesz itt látványos fejlődés, edzés, harc közbeni taktikai megbeszélés, fura elnevezésű támadások, emberfeletti képességek, levegőben ugrándozás, Jinbei pedig kollégáihoz hasonlóan erős megmentési kényszerben szenved., de ettől függetlenül megérte az a heti 20 percet rászánni. Amit sajnáltam , hogy volt egy-két kérdés, amire nem kaptam választ, mint a Féregvadászok, miért álltak harcban a Mushibugyoval, mi történt közöttük, és megvillantottak egy testvérviszály lehetőségét is, ami sajnos aztán nem került kifejtésre, gondolom mert a manga azon fejezeteit még nem dolgozták bele a sorozatban, szóval erre azért kíváncsi lettem volna.
A grafika szerintem igencsak különleges lett, a szereplők karakterdizájnja szintén, azt a frizurát, amit Mugai fésül magának, tanítani kéne, de ez az az eset, amikor a külcsín tökéletesen illeszkedik a sorozat hangulatához. Fürdik a színekben, mintha Jinbei jelleme vetülne ki a sorozatra is. A megvalósítás is nagyon kellemes lett, semmiféle kirívó hibát nem vettem észre, a harcjelenetek jól vannak koreografálva, a zenék szintén. A kedvencem az első opening lett, de a többi felcsendülő dallamot sem tudnám negatív kritikával illetni, ahogy a seiyuukat sem. KENN kitűnő választás volt Jinbei szerepére, Eguchi Takuya egy egészen új oldaláról mutatkozhatott be Koikawaként, de feltűnik a stáblistában többek között Ookubo Rumi, Akesaka Satomi, Terashima Takuma, akit talán még soha nem hallottam ennyire mély hangszínt megütni, mint amit Mugaiként produkál; Miyano Mamoru, Suwabe Junichi, Inoue Kazehiko is, igazi sztárparádé.
Végül kapott tőlem egy 7-est, szerintem ennyit mindenképpen megérdemel.
Attack on Titán
A szezon és az év hype sorozata, aminek én magam is az összes hibáját, bár azért a történet elnyújtását, amire többen panaszkodtak túlzásnak tartom, inkább voltak részek, amit valóban elnyújtottak, de nagyon sok olyan momentum volt, ami nem időhúzásnak éreztem, hiszen később még fontos lehet vagy már fontos is volt, valóban a karakterábrázolás vázlatos, többekhez hasonlóan nekem is Jean karakterfejlődése tetszett, illetve én is idesorolnám Armint, nekem ő is hiteles volt, az elején valóban félt és reszketett, de a végére ez szerintem eltűnt, ahogy legyőzte a félelmét egész jó karakter kerekedett belőle. Eren nem volt csalódás, nem fejlődött olyan sokat, sőt, de a legtöbb shounen hőshöz képest jó karakter volt még így is. Ervin tetszett, parancsnoknak való, Rivalle meg, tudom, hogy 90%-ban fangörl csapda és negyedannyira se jó, mint amekkora fanolás van körülötte , mégis bekajáltam, szeretem. Aki viszont csalódás volt, az Mikasa, az elején még azt hittem végre egy újabb, olyan női hős, aki odateszi magát, ehhez képest a végére teljesen lement alfába, ahol csak Eren létezik. Sajnálatos. A többiek meg lógtak, éltek - haltak tökmindegy, kivéve Marcot, őt még nagyon szerettem, szerintem ha nem hal meg a sorozat felénél belőle is lehetett volna valaki Jeanhoz hasonlóan. Ő is sajnálatos.
A grafika nekem rendben volt, az érzelemábrázolás már az első részben megfogott, nagyon eltalálták, és annyira áthozták a félelmet, a rettegést, az elszántságot, mindetn, a zenék meg hűha, akkorát tudtak ütni, valahogy nagyon jól megérezték a készítők mikor, mennyi és milyen kell, borzongtam egy-egy eltalált dallam hallatán. És a seiyuuk, örök vesszőparipáim, most nem sorolnám az összeset, de Kaji Yuukinak többet kéne hasonló szerepeket elvállalni, mert itt tetszett a hangszíne (ami alapjáraton is tetszik, kivétel, ha visító shota vagy töketlen balfék, ami viszont sokszor előfordul vele), Ishikawa Yui is tetszett most attól függetlenül, hogy Mikasa maga milyen karakternek zülledt le, valamint Taniyama Kishouról hadd emlékezzem meg, öröm volt hallgatni. Kamiya Hiroshi és Ono Daisuke is pörfekt választás volt, és sorolhatnám napestig, aki viszont valóban balfogás, az Armin, sokkal hitelesebb lett volna egy fiatalosabb hangú férfit felkérni (akad azért ilyen seiyuu földén), mint egy lányt, aki érezhetően lány is volt végig, hogy magyarázzam, vannak hölgyek, akiknek a hangját hallva fiú szerepben végig elhiszem, hogy fiúk, de Arminnál elég sokszor jött elő, hogy de gáz, egy fiúruhába bújtatott lány, szóval nála ez nagyon nem jött be. Ami egyébként nem Inoue Marina hibája volt, inkább azé, aki ezt így kitalálta.
Megadtam neki a 8 pontot, hype ide vagy oda, hibák ide vagy oda szerettem, borzongtam, féltem, le voltam nyűgözve némely helyen, szóval jól szórakoztam rajta. Ha lesz második évad, ami tuti lesz, az is itt fog találni.
Ezzel vége a nyárnak, de hamarosan jövök az őszi helyzetjelentéssel.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése