Tavaszi szezon - végszámadás

Uta no Prince sama - Maji Love 2000%

Részletesebb véleményt lásd lentebb, egyetlen mondatban összefoglalva cuki, de rémesen, rémesen, rémesen ciki volt. 

Hataraku Maou-sama!

Ó te jó ég, a szezon egyik legjobbjaként fejezte be nálam pályafutását, kicsit több harcot hiányoltam belőle, de  a sírvaröhögős poénok és a teljesen színes szereplőgárda bőven kárpótolt érte, élveztem minden egyes percét. Már elve a gyorsétermi felszolgálóvá vált démonnagyúr remek felütés volt, és mellett ott volt a telefonos diszpécser hős, a háztartásibeli démontábornok, a NEET gonosztevő démon Lucifer és a többi lököttebbnél lököttebb idióta. Érdekes módon a végére még Chi-chant is megkedveltem, bár azért néha nagyon-nagyon naiv kislánykának bizonyult. Nagyon remélem, hogy jók lesznek az eladások és lesz belőle második évad is. Ohsaka Ryota ismét egy új oldalát mutatta meg, nekem nagyon tetszett ebben a szerepben (ahogy felvette a telefont, cuki szemekkel bámulva rá aszondja, hogy kyuu xD).  Összességében 10/8 pont, legyen szerencsénk máskor is. 

 

És egy kis cp a seiyuuktól csak a feeling kedvéért. ^.^

 Devil Survivor 2

Olyan nagyon semmilyen volt ez a sorozat, nem volt rossz, de jó sem, nem volt unalmas, de izgalmas sem, a karakterek megint csak semmilyenné sikerültek a Hibiki, Yamato, Alcor hármast leszámítva (abból is kiemelkedve Yamato), mindenki más eltűnt a tömegben, éltek, haltak kit érdekel, Daichi meg még ráadásul idegesítő is volt, mikor ezredjére is ellőtte ezt a gyengék a démonjaim dumát. Elsőre is felfogtuk, kár, hogy neki nem sikerült. A történet meg kiszámítható, sablon, részről részre szépen le lehetett zongorázni mi fog történni, nagy fordulatokat nem tartogatott. Ahogy például Hibiki megmenti Nittát, azt szerintem már ezerszer láthattuk különböző formákban, a szöveg megint csak, tudom, hogy ott vagy, nem mentél el, gyere elő. Meglepetés akkor lett volna, ha a megható monológ után a Nitta testébe zárt démon kettéhasítja Hibikit, na az érdekes fordulat lett volna, de így.... megint csak semmi.

Ami pozitívum, csak hogy azt is mondjak már, az tényleg a karakterdizájn (Hibikit kinézetre zabáltam, kár hogy jellemre az első néhány rész kecsegtető kilátásai ellenére lezüllött egy tucat én mindenkit meg fogok menteni hős szintjére) és a seiyuuk, akik szokás szerint csodásak voltak.

Pontokban nekem ez 5/10, egynek jó volt, heti húsz percre lekötött, de hogy elővenni nem fogom újra az is biztos, sőt szerintem fél év múlva már a sztorira is csak nagy vonalakban fogok emlékezni.

Valvrave the Liberator

Ezt bizony Ohsaka Ryota ide vagy oda, dobtam. Nem nekem való a mecha műfaj, egyszerűen nem tudott lekötni, így kiszálltam belőle. Talán egyszer be fogom fejezni, de most nincs hozzá hangulatom.

Arata: The legend

Kár érte. Alapvetően elég érdekes kérdéseket boncolgatott, teljesen felületesen, mindezt megspékelve egy ezerszer láthatott síró-pityogó főhőssel. Az alapszitu, hogy a két főhős világot cserél még egy jó felütés lehetett volna, de Hinohara - jellemfejlődés ide vagy oda - annyira súlytalan volt főhősnek, hogy teljesen tönkrevágta az egészet. A másik Arata sokkal, de sokkal jobb lett volna, de bezzeg belőle teljesen keveset láthattunk, ő volt azon kevés szereplők egyike, akiket nem hogy kedveltem, de érdekelt a sorsa, és aki személyiséget tudhatott magáénak. A mellékszereplők sem álltak a helyzet magaslatán, igazából nekem Akachin és talán Kannagin kívül szinte mindegyik ilyen teljesen semleges, 12 egy tucat figura volt, a konfliktusok meg ilyen teljesen vihar a biliben érzetet keltettek, mondvacsinált indokok, egymás mellett való elbeszélések, tejesen fölösleges gyűlölködések. A tanulságok szájbarágósak lettek, a helyzetek megoldása általában sablon szerint zajlott, a csaták, egyéni harcok egysíkúak, és néha szinte a szereplők érdektelenségének, közömbösségének hála unalmasak, a fele szereplőgárda meg lógott a levegőben, meg sem ismertük őket, vagy épp csak tudunk róla, hogy léteznek. 

Kadowaki meg egy másik külön történet, esetében legalább értettem, hogy mi volt a kínja, és az nem is olyan légből kapott, mint a többi szereplőé, akik szerintem jódolgukban nem tudtak mit kezdeni magukkal. Nyilván nem az ominózus futóverseny volt a töménytelen gyűlöletének az oka. Ott volt az apja, aki nem bánhatott vele túl kesztyűs kézzel, aztán az anyja ki tudja mi okból lelépett, lehet még az apjától is hallgathatta, hogy ez is a te hibád, ki tudja milyen más atrocitások is érték (apja magas rangú politikus, ebből is származhatott hátránya), ehhez meg még hozzájön a kamaszkor őrülete, ez így nem kevés. Az egyedüli mentsvára a futás és Hinohara lett, életének egyetlen olyan területe, ahol úgy érezte becsülik őt magát és a teljesítményét, ahol ér valamit, és ahol, ha veszít azt is méltósággal teheti, mert ő mindent beleadott, de volt nála jobb is. Aztán jött az a bizonyos esemény. Talán Hinohara jószándékból tette, amit tett, lehet nem is tett semmit, csak Kadowaki reagált túl valamit, egy a lényeg, az már csak az utolsó csepp volt, haragudott az egész világra és pont kapóra jött neki, hogy végre konkrétan formát is öltött. Innen pedig csak egy lépés volt, hogy olyanná legyen, amilyen. Viszont a sorozatból ez szinte egyáltalán nem jött át, mert még ezt az egyetlen, valamennyire ép ésszel megmagyarázható helyzetet is sikerült úgy tálalni, hogy pont a lényeg ne jöjjön át.

Az az igazság, hogy ez is a csalódások táborát erősíti. A seiyuuk jók voltak, nagyon tetszett az Oldcodextől származó ending (mindkettő), érdekes lett volna az alapszituáció, Aratat (a fantayvilából származót) kedveltem és ennyit tudok felhozni a sorozat mentségére. 5/10, azzal, hogy ennél sokkal többet vártam volna. 

Karneval

A mangáját nagyon szeretem, nem extra különleges, ennek ellenére mégis olvastatja magát, van egy különleges hangulata. Így aztán nem meglepő, hogy mint azt korábban említettem az animét az év egyik legjobban várt darabjaként tartottam számon. És nem volt rossz, de ahhoz képest, amit vártam kevés és csalódás, ami abból fakadt, hogy nagyon - nagyon rohantak, egy csomó lényeges vagy lényegtelen, de a hangulatot és a szereplők jellemét árnyaló, finomító részletet hagytak ki, ami szerintem fontos lett volna. Már az elején is tudtam, hogy miért, mert ha 13 részben le akarják rendezni és ott kilépni, ahol kiléptek és nem alternatív véget adni (ez pluszpont, hogy nem adtak neki alternatív véget, mert így egy esetleges folytatás esetén többek között a szívem csücske Karoku történetszálat gond nélkül fel tudják venni), akkor nem volt más választásuk, mint elég erőteljesen megnyirbálni a cuccot. Kicsit olyan érzésem lett a végére, mintha ilyen gyorsmenetbe kapcsoltak volna, pörögnek az események, én meg egy csomó mindenről lemaradok, még úgy is, hogy olvasom a mangát. 

Pontozni viszont pofátlanul elfogultan fogok, 8-ast kapott tőlem, többek között pont a manga miatt, mert a sietség ellenére amit adaptáltak, az nagyon jó lett, bár kevesebb állóképnek és dinamikusabban megkoreografált harcjeleneteknek örültem volna, a manga szerintem nagy hiányossága, hogy nagyon "darabos" (ennél jobban nem tudom megfogalmazni) ilyen téren, ezt ki lehetett volna küszöbölni. A másik erőssége a seiyuu stáb volt, gyakorlatilag a szakma krémjét szedték össze, de külön hadd emeljem ki mennyire örültem Shimono Hironak a főszerepben (meg egyébként mindenki másnak). Harmadszor a karakterek, mert bár azért itt nem sikerült mindent visszaadni róluk, de azért majdnem mindenkit kedveltem (Elyskát leszámítva, neki néha a képébe léptem volna, halál idegesítő, hisztis tyúk volt, szóval esetében szerencse, hogy kurtítottak, a mangában sokkal rosszabb volt a csaj), főleg tetszett az Akari - sensei és Hirato között folyó cicaharc.

 

Mindent összevetve, többet vártam, maradt némi rossz szájíz utána, a kedvencek közé sem fog bemenni, de ettől eltekintve vevő lennék egy esetleges második évadra, főleg, ha azt megfontoltabban hoznák össze 

Az Attack on Titan és a Mushibugyo még fut, azokkal a nyár végén tudok elszámolni. Elöljáróban annyit, hogy az Attack on Titan utolsó néhány része kicsit vontatott volt, de még mindig nagyon szeretem darab, a Mushibugyo pedig nem várt meglepetésként a szezon másik nagy kedvence lett nálam a Hataraku Maou -sama mellett. 

Aztán becsúszott még nekem a szezonosok közé egy Psycho-pass is, amiről szintén szeretnék ejteni néhány szót, már csak azért is, mert készül az új évada is.

A történet a távoli jövőben játszódik, ahol az embereket az úgynevezett pszicho képük alapján ítélik meg. E kép alapján azonnal meg tudják mutatni, ha valaki elvesztette a stabilitását és potenciális bűnelkövetővé válik. Szép új világ, ahol béke honol, mindenki boldog, csakhogy ennek a boldogságnak ára van. A lehetséges bűnelkövetőket, ha már remény sincs, hogy valaha is visszanyerjék a stabilitásukat a társadalomtól elszeparláva tartják, illetve ha képességeik megengedik, akkor kényszerítőként segíthetnek a rendőrség munkájában Bűnözéselhárítási Irodánál, ezt leszámítva viszont nekik nincsenek jogaik, engedély nélkül még az utcára sem tehetik ki a lábukat, feletteseik pedig a nyomozók. Főszereplőnk Tsunemori Akane a első napján rögtön a közepébe csöppen az eseményeknek, így indul el a nyomozóvá válás útján és ismeri fel szép lassan lépésről-lépésre hogy a tökéletesnek látszó világ talán mégsem olyan tökéletes. 

A világfelépítés zseniális volt, minden kiderült róla a maga idejében. Őszintén szólva annyira, hogy elgondolkodtam rajta, én hogy viselném, ha abban a világban kellene élnem a mostani eszemmel. (Nyilván, ha abba a rendszerbe születek és azt ismerem kezdetektől fogva más lenne a képlet - kicsit, mert azt nem hiszem, hogy nem lettek volna kérdéseim felé). De így igazából saját magam részére teljesen élhetetlennek tartom, szóval valószinűleg, mint lehetséges bűnelkövető lakoznék ott. Félelmetes, hogy elveszik az embertől gyakorlatilag a szabad akartatát, és akár már gyermekkorától megbélyegezhetik, csak mert kilóg az átlagból. Ez szerintem túl nagy ár, még a csodás, békés élet árán is. 

A szereplők is bejöttek, egyedül tényleg az volt furcsa, hogy Akane színképe szinte semmit sem változott a történet folyamán, de azt valahol megértettem, hogy a nyomozói képességei miért fejlődtek a második felére a sorozatnak. A képesség mindig benne is volt, de egyrészt kellett hozzá Kougami, mint mentor, aki példát mutat neki, másrészt ott voltak azok a bizonyos események, amik hatására "észbe kapott", nekem tetszett ez a jellemfejlődése, és mint női karakter is nagyon megkedveltem, ha mind csak fele ilyen jó lenne, már elégedett lennék. Kougami meg iszonyatos jó férfi főhősre sikeredett, minden megvolt benne, ami nekem egy férfi hőst szimpatikussá és kedvelnivalóvá tesz. Több ilyet nekem, nem nyafogott, nem siránkozott, hanem ment az útján és nézett elébe a rá váró kihívásoknak, üdítő volt látni.
Makishimával felemás módon vagyok, nem tudom teljesen gonosznak tekinteni. Nem értettem egyet a módszereivel, de a céljaival igen. Ráadásul azon kaptam magam, főleg, mikor már mélyebben megismertük a Szibülla rendszer működését, hogy inkább neki drukkolok, mint a "jóknak". Sok mindenben igazat adtam neki.

A többiek háza táján is rendben volt kb. minden, mondjuk tényleg jobban bemutathatták volna a múltjukat, főleg Makishimáét, de alapvetően azért minden szükséges infót megosztottak velünk, ami miatt úgy éltek, ahogy. Nekem még Yayoi sem volt fölösleges, rajta keresztül bepillanthattunk abba, hogy a többiek hogyan váltak kényszerítővé, illetve, hogy mennyire kevés elég ahhoz, hogy számkivetetté váljanak. Ebből a szempontból nagyon hasznos rész volt. 

A legjobban Nobuchika és Masaoka - san történetíve tetszett egyébként, ami ott futott szép csendben a háttérben. 

A vége logikus volt, hiszen Akane egyedül semmit nem tud tenni a rendszer ellen. Ha hirtelen borít mindent káosz törne ki, és nagyon sok áldozattal járna egy új rend felállítása (ott volt aza néhány rész, mikor káoszba fulladt a város a sisakosok miatt, ez történne ugyanígy nagyban is, ha kibukna a Szibülla rendszer minbenléte.) Így abban a pillanatban csak annyit tehetett, hogy folytatta a munkáját, hogy megvédje az embereket, és esetleg az újoncokat ránevelheti közben arra, hogy nem csípőből tüzelni kell, figyelmen kívül hagyva, hogy miért váltak az értékei ennyire rosszá, ha megtanítja nekik, hogy előbb használják a saját fejüket és ne csak a rendszerre hagyatkozzanak, akkor az már valami változás. A Yayois epizból az is kiderült, hogy mélyben pedig szintén dolgoznak olyan elemek, akik látják a társadalom viszontagságait, és minden vár az alapoknál kezdődik, valamint apró kövekből épül fel, szóval így nekem nem teljesen negatív az üzenet. 

Összességében nagyon gondolkodtam a 10 ponton, de végül inkább a 9 mellett döntöttem.

 
És mivel elkezdődött a nyári szezon is hamarosan ott is jelentkezem egy rövid összefoglalóval. Ez a nyári etap nagyon erősre sikerült, tavaly két vagy három sorit követtem nyomon ebben a három hónapban  idén ez a szám közelíti vagy el is hagyta  a tízet, így lesz mondandóm bőven a Free!.t leszámítva is.