Uta no prince sama - gay 2000%

Bár a tavaszi szezonról külön akartam egy összefoglalót írni a korábbi mintára, természetesen miután összefoglaltam a téli szezonos tapasztalatokat, de van itt valami, ami miatt nem mehetek el szó nélkül és külön bejegyzést követel magának. Ez pedig nem más, mint az Uta no Prince sama második évada. Ha valaki nem ismerné egy otome game adaptáció. Történetünk a Saotome Akadémián játszódik, ahol úgynevezett idolokat és zeneszerzőket képeznek. Ide nyert felvételt hősnőnk Nanami Haruka is, aki a zeneszerzői kurzust választotta magának és itt ismerkedik meg hat tehetséges előadópalántával, akik aztán a háremét fogják alkotni. Ichinose Tokiya ikertestvére egy népszerű idolnak Hayatonak, első látásra mindenki összekeveri vele, ami rémesen frusztrálja. Szobatársa a vidám Ittoki Otoya, aki azonnal megkedveli Harut és sokszor siet segítségére. Jinguuji Ren az Akadémia ügyeletes szépfiúja, csak úgy döngenek körülötte a lányok, mindeki őt akarja. Gyerekkori barátja, Hijirikawa Masato hozzá hasonlóan diák, ráadásul kitűnő zongoraművész, és a tradiciók megszállottja. Kapcsolatuk elég érdekesen alakul, hiszen az egykori legjobb barátok időközben állandóan rivalizáló és egymásra fújó fiatalokká értek. Shinomiya Natsuki imádja az aranyos dolgokat, többek között legjobb barátját, a cuki Kurusu Syot, de van egy sötét titka. A hatoshoz csatlakozik egy rész erejéig a cicaherceg Cecil, aki mint egy látomás elevenedik meg Haruka előtt. Így áll fel a Haruka fanboy klub, hogy aztán imádott asszonyukat a világ végéig is kövessék.

Ahogy az otome game adaptoknál már szinte megszokás, Haru-chan sem az a talpraesett, pengeéles elméjű lányzó, sőt mit több, állandóan csodálkozik, mindig meg kell menteni, kész csoda, hogy még él. (Bár az Amnesia névtelen csajánál fokokkal jobb, de hát na, ettől függetlenül rém idegesítő). Őt szívesen kitenném a történetből úgy örökre, de legalábbis az utolsó részig. Sajnos a készítők nem így gondolták, szóval legnagyobb bánatomra állandóan ott legyeskedik imádói körül. 

Hadd mondjam el elöljáróban, hogy látom ám ennek az animének az összes létező hibáját. Giccses, nyálas, sok helyen szégyenkeztem az írók helyett is a közhelyhalmok miatt, a fiúk aranyosak, azonban sablon mind, a történet meg baromi gyenge lábon áll.  Ha mondjuk nem szerepelt volna benne a "lady", vagy nem keverik bele ezt a, Haruka te vagy a legcsodásabb lény a földön, nem tudunk nélküled létezni romantikusnak hitt, de kínosan bugyuta ostobaságot, hanem csak a hat fiú baráttá, csapattá válásáról, a zene összetartó erejéről szólt volna, akkor azt hiszem nem sok panasszal éltem volna ellene. Ezektől függetlenül teljesen rákattantam, és bár magam előtt is szégyellem de a 13 részt monitorra tapadva néztem végig. 

Egyrészt a zenék miatt, mivel ugye egy zenei akadémián játszódik a történet zenészpalánták között, így egyértelmű, hogy a zene központi eleme lett a történetnek. Rá is akadtam pár gyöngyszemre, meg volt néhány mellétrafálás is, de kb. elégedett voltam. 

Aztán  lássuk a seiyuu listát: Miyano Mamoru, Terashima Takuma, Suwabe Junichi, Suzumura Kenichi, Shimono Hiro, Taniyama Kisho, Toriumi Kouske és Sawashiro Miyuki (akit egyébként egy fantasztikus színésznőnek tartok, de sikerült neki elérni, hogy Haru szerepében kifejezetten idegesítsen ^.^' ). Sőt a fiúk turnézni is elmentek, van is egy közel két órás koncertfelvétel, ahol az anime zenéit adják elő. Live Starish, bár azt meg köll csöndben jegyeznem, hogy Shimono Hirot nagyon szeretem, de énekelni nem igazán tud. 

 

Meg aztán maguk a fiúk, mint mondtam sablonos egytől egyig, azonban megvettek kilóra. És hadd emeljem ki a tanári kart élükön az Akadémia igazgatójával Shining Saotoméval, valamint Ringo sensei-jel, aki férfi, ezt nem is titkolja, de magát lánynak álcázza, elismert idol és aki a hangját adja nem más, mint Nakamura Yuichi (Bejönnek nekem ezek a trap karakterek LOL ) Mindent összevetve én ezt az animét nem tartottam jónak, ez a véleményem a mai napig is fenntartom, mégis rajongtam érte. Erre varrjatok gombot.

És most 2013 tavaszán ismét elindult az anime, immár a második évaddal, négy új fiúval (ó mamám miért, hát miért, nem elég Harunak 7 azaz hét csávó, kell még? =.=" ) és a cicaherceg központi szerepbe helyezésével. Sokat nem vártam tőle és a tegnap lement az első rész alapján nem is fogják felülmúlni a várakozásom, ugyanis a fiúk cukik, de Haru közelében cikik, még mindig giccses, Haru hülyébb, mint volt, szóval kérdés, miért veszem akkor ezt a gyöngyszemet külön bejegyzésbe. Kérem szépen a risza az oka. A fiúk közös tánca. Már az első évad táncija is súrolgatott bizonyos határokat, de végül is belefért, néztem én már japán boybandek koncertjét, vannak hasonló cifra dolgok. De ez a mostani közös tánci nem hogy súrolta, de egyenesen átrepült az összes létező, épelméjű határon. És az még hagyján, de a senpaiok tánca, meg a későbbi opening, ami itt még endingént szerepelt szintén kicsapott egy -egy biztosítékot az agyamban. Halálos volt, szó szerint. Adok belőle ízelítőt, hogy lássátok, mit éltem át.

 

 

 

Fanservice a köbön: Aki látni akarja eredetiben is zenével, ne habozzon, ezen a linken érheti el. ^.^

Isten hozott itthon tavasz, ami az időben ugyan nem látszik, de a srácok majd gondoskodnak nekünk vidám napokról. Aki belekezd az úgy kezdjen, hogy agyállomány tudatos és elemző része kikapcs, humorérzék és önkritika be, aztán gyí neki. Kíváncsian várom Haruka mit kezd egy egész focicsapattal. *devil*.